Az ipari robotok történelme egészen az 1950-es évek Amerikájáig nyúlik vissza, ugyanis egy George Devol nevű feltaláló olyan eszközt dolgozott ki, amely különböző mozgásokat jegyzett meg és utánzott le. Ez a találmány csak hamar felkeltette a befektetők érdeklődését, így 1956-ban néhány cégvezető vállalta, hogy finanszírozza az első prototípus elkészítését. A prototípus 1958-ban készült el, és 1961-ben pedig megjelent az első kereskedelmi modell. A 70-es években azonban egyre többen léptek be az ipari robotok piacára, aminek következtében fellendültek a különböző kutatás-fejlesztési projektek. Japánban az 1976-os év végére a gyártott robotok száma elérte a 22 ezret. Az ipari robotok gyártási alapelve megegyezik a robotika három alaptörvényével, amelyek a következők.
Az első, hogy a robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, engedelmeskednie kell az emberi utasításnak, és harmadik, hogy saját védelméről gondoskodik. Ezek az elvek határozzák meg, hogy biztonságos, könnyen kezelhető és jól működő eszközök legyenek. Az ipari robotokat ipari automatizációra használják és általában három fő szerkezeti egységük van: egy kar vagy manipulátornak is szokták nevezni, egy vezérlődoboz és egy tanító eszköz. A vezérlődoboz tartalmazza az áramellátást, a szervovezérlőt és -erősítőt, valamint a periféria eszközök csatlakozóit. A tanító eszköz egy kézi vezérlőrész, amelyet a robot működtetésére és programozására használnak. Amikor ipari robotokról beszélünk, az embereknek leggyakrabban a csuklós robot jut eszükbe, ezeket használják hegesztéshez és festéshez is.
